Az eskuvo kiallitasrol fotoriporttal, 2012. Első része.

A Flickr oldala az albumok összes képét tartalmazza, olyanokat is, melyek az alább nem láthatók. Pl, itt a riporti képeket az Esküvői Kiállításról, ami került megrendezésre a Papp László Sportarénában, 28-án és 29-én: 

Idén januárban két héten belül két tematikus kiállítás is volt az esküvőkről és az esküvői fotózásról: január 14-én és 15-én volt az Esküvői Vásár a Budapesti Kongresszusi Központban, 28-án és 29-én pedig az Esküvői Kiállítás került megrendezésre a Papp László Sportarénában. Ezek a kiállítások nem idén vannak először, már elég régóta látogathatók évről évre, hagyományosan beharangozzák a bálok és esküvők tavaszi szezonját. További információ a rendezvényekről a szervezők oldalain olvasható, most pedig essen néhány szó az élményekről és a benyomásokról, első kézből.

Röviden elmondható, hogy itt egy ünnepről van szó. A hangulat nagyon barátságos és családias, szemmel látható a törekvés az idei új ajánlatok és friss lehetőségek látogatókkal való megosztására. Ehhez nagymértékben az is hozzájárul, hogy a szakmai körök, a rendezvény szervezői és résztvevői jól ismerik egymást, ezért az egész gyakran inkább egy kellemes hangulatú osztálytalálkozó benyomását keltette.

Maguk a kiállítások méretüket tekintve nem olyan nagyok – az ember ráérős tempóval akár fél nap alatt bejárhatja az összes utcát, és eközben mindenről bővebben érdeklődni is tud, ami esetleg felkeltette az érdeklődését: kire érdemes bízni az esküvő megszervezését, milyen esküvői ruhaszalont érdemes megkeresni igényeinkkel, melyik esküvői fotóst bízzuk meg az esemény megörökítésével. Nyilvánvalóan az esküvő maga egy olyan esemény, melyet illik jóval előtte elkezdeni megtervezni, és ez a feladat igen komoly felelősség is, teljes odaadást kíván. Ennek nyugodt körülmények közti megkezdéséhez kínál lehetőséget az esküvői kiállítás, segít mindenféle sietség és stressz nélkül nekilátni a tervezésnek, szétnézni a lehetőségek között, és nem utolsó sorban jutányosabb feltételeket kínáló ajánlatokat is találni: ezen a piacon a konkurencia híresen komoly, és a kínálat szemmel láthatóan meghaladja a keresletet.

Idén a kiállításoknak talán kissé hiányzott a megfelelő kaliberű reklám: sok résztvevő jegyezte meg a beszélgetés során, hogy a kiállítást beharangozó plakátokkal sajnos nem igazán találkoztak a városban, és a televízióban sem volt a rendezvények előtt megfelelő reklám. Az ember valahol azt kívánta, hogy a látogatók kissé többen legyenek, és a számukra megrendezett színpadi műsorok és bemutatók legyenek egy kicsit szembetűnőbbek, grandiózusabbak, kevesebb amatőr jelleggel. Kissé olyan benyomás alakult ki, mintha a szervezők mindezen most spóroltak volna, de ez semmiképp sem volt olyan szembetűnő.

Mindezzel együtt, ahogy az elején is megemlítettem, az ünnepi hangulatot ezeken a napokon semmi sem ronthatta el, és azt mindenképpen ki lehet jelenteni, hogy a kiállítások idén is sikerrel zajlottak le.

Itt a második része (a képeik):

[facebook_like_button]

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?